Emese és az Ólomerdő

Na nem vagyok teljesen hű a könyv címéhez, az eredeti ugyanis:
Ólomerdő.
Írta: Kleinheincz Csilla.

A rajzon: Emese, a főszereplő. Végre egy olyan alkotás, amivel elejétől a végéig elégedett vagyok. Megfelelő hangulat egy kicsit "darkos", vagány, szenvedélyes tini lányhoz, aki nem egyszerűen csak egy ember. Félig tünde. Bővebb információért olvasd el a könyvet! :)

Storm - Freedom

Azokhoz az elvetemültekhez tartozom, akik bolondulásig képesek elvonatkoztatni a külvilágtól. Ebből fakadóan képesek vagyunk rajongani csak, a képzeletünkben létező alakokért, karakterekért, bármiért. (A többes szám az egész emberiségre vonatkozik az előző mondatban.)

Amikor először láttam az X-ment (a rajzfilmet, nem ezt a valamit, amit filmnek mernek nevezni), azt hittem Vadóc (Rouge) az én emberem, de kiderült, hogy nem. Sokkal közelebb állok Ororohoz, amint azt a képen is látni.
A felhők feletti lebegés állapota, amikor egy pillanatra megáll az idő, nem üvölt a szél, nem csapnak le a villámok, nem zúdul az égből az eső... de csak egy pillanat. Én ebben a pillanatban szeretek élni.

Jungle girls

Úgy indult az egész, hogy:
1. Megkeresett, lenne-e kedvem. Volt.
2. Megrajzoltam. Ő megörült neki, kért még.
3. Rajzoltam még. Ő megint megörült, meghálálta.
Eredmény: Együtt dolgozunk egy cuki kis képregényen.

Red innocence

Itt ez az első kép, amit megjelenítek, bár nem a szívem csücske. Csak azt próbálom megértetni a külvilággal, hogy igyekszem reálisabb módon alkotni. De azért nagyon hiányzik a cartoony style. Ebből következik, hogy hamarost alkotnom kell majd valami idétlen figurát, aki nem nyafog a fülembe, hogy de "Szebben meg jobban!" kéne rajzolni.

Amint látható, a vörös hajú hölgy egyébként jelentős hiányosságokkal rendelkezik, ami a haj befejezettségét és a mellkas anatómiáját illeti. Mindegy. Majd egyszer.
Várom a kritikákat és kommenteket.

Soha nem ér véget

Olyan ez, mint a Végtelen történet. Nem lehet abbahagyni, talán csak erős önkínzás árán. Főleg a függőknek, mint én. Ismered az érzést, a közlési vágyat, ahogy suhan az ujjad a billentyűkön, lelkesen nyomogatod a gombokat egymás után, miközben azok ismerős, pergő, pattogó hangokkal hálálják meg minden érintésed. Mert valahogy ilyen a blogolás.

Ma szembe vágott a tavasz, visongó kisiskolások gázoltak át rajtam, egy idős néni lelkesen totyogott a zebrán - Tüttttűűűűtt! "Mozogj már nyanya!" -, én meg nem értettem, hova lett az inkognitóm, amit ten a csuklya alatt szedtem fel. Pedig csak a helyi közértbe ugrottam le. Honnan tudhattam volna, hogy ennyi hatás ér majd? A külvilág ijesztő.
Ezek után nem csoda, ha az ember gyereke úgy érkezik haza, mint akin átgázolt Mordor serege.